Bár már több blog bejegyzésemben is írtam erről, de a körülöttem lévő esetekből, és a gyermekek iránt érzett szeretetemből fakadóan újra és újra fontosnak tartom, hogy erről szó essék.
Elsődlegesen, a már eddig is említett váláskori viselkedések felsorolásában, (Ne szidjuk a másikat, és ne mocskoljuk az új partnert a gyerek előtt. Ha láthatásról érkezik haza, NE faggassuk. Kérdezzük meg hogy jól érezte-e magát, de ennyi. Ha akarja, majd elmeséli mi történt a hétvégén. És örülni kell, hogy jól érezte magát. Még véletlenül se mondjuk azt, hogy "olyan vagy, mint apád/anyád!" Főleg ne negatív értelemben.….(Blog: A gyerek szereti Apát és Anyát is!) az alábbi, a legfontosabb még kimaradt:
Ne használjuk a gyereket érzelmi támasznak, házasságjavítónak, se fegyvernek az exünk ellen.
Tudom, hogy érzelmektől fűtötten, dühösen, csalódottan még a legintelligensebb, legodaadóbb, legjobban odafigyelő szülőknek is nehéz ezeket betartani, de próbáljunk meg tudatosan erre figyelni.
Így is minden esetben a gyermek sérül a legtöbbet, ne tetézzük, inkább azon legyünk, hogy minél jobban átvészelje ezt az állapotot.
Amennyiben a szülők nem képesek, az ellenségeskedést, gyűlöletet leküzdeni, megbékélni egymással, a láthatás alakulását tisztázni, akkor nemcsak a gyermekeiket tartják bizonytalanságban, hanem önmagukat és a leendő partnerüket is.
Ez megrendíti a gyermekek biztonságérzetét. Ez a belső konfliktus pedig azt okozhatja, hogy a gyermekek egyik szülőjükben sem tudnak majd megbízni. A bizalomvesztés sajnos szorongást, félelmet, fokozott ragaszkodást, alvás- és evészavart szül. Iskolás korban még a szomorúság és a harag jellemző a gyermekre, valamint a tudatos és célirányos düh megjelenése. Ebben a korban jellemző lehet még a nagyfokú szexualitás, vagy annak az elutasítása. Lehetőségként kínálkozik az is, hogy a kamasz az egyik szülőjével túl szoros viszonyt alakít ki.
A válás következtében fellépő tünetek után nézzük most meg, hogy milyen lélektani feladatok várnak a gyermekekre:
Elsősorban tudomásul kell vennünk, hogy ösztönösen ragaszkodnak a szüleikhez. Számukra nagyon fontos a szüleikkel való kapcsolatuk! Ha a szülők megegyeztek abban, hogy elválnak, akkor a gyermekeik elé kell állniuk, és mindent őszintén velük is meg kell beszélni!
A csemetéknek tudomásul kell venniük a házasság felbomlását. Nehéz feladat……. Fel kell dolgozzák az egyik szülőjük mindennapi elvesztését. Fel kell oldaniuk a válás következtében bennük felmerülő haragot és önvádat. Kell, hogy reálisan meglássák az emberi kapcsolatok lehetőségeit. Gondolok itt a mostohákkal és az új rokonsággal való kapcsolatra is.
Válás után a gyermekeknek teret, időt, lehetőséget és biztatást kell ahhoz adni, hogy mindenkivel rendezhessék a kapcsolatukat!
Összefoglalva: Boldog válás nincs! A veszteség megkerülhetetlen. A válások biztos vesztesei pedig a csemeték!
Ezért fontos, talán a legfontosabb, hogy a szülők végre túljussanak a múlton, lezárják azt, azaz meg tudjanak maguknak és a másiknak is bocsátani. Ezáltal tudják azt a biztonságot és erőt a gyermekeiknek megadni, hogy a maguk szintjén ők is fel tudják dolgozni a lelkükben a veszteségeiket.
